Lezsák Sándor kapta a Polgári Magyarországért díjat

Lezsák Sándor költő-író, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány létrehozója kapta meg idén a Polgári Magyarországért díjat. Az elismerést a díjjal azonos nevű alapítvány kuratóriumi elnöke, Balog Zoltán adta át hétfőn Budapesten.

Az indoklás szerint Lezsák Sándornak az elismerést egyebek mellett a magyar demokráciáért folytatott küzdelméért, közösségteremtő közéleti tevékenységéért, keresztény hite és a nemzeti értékek következetes képviseletéért, az általa alapított népfőiskola megújításáért, a kis iskolák megmentéséért ítélték oda.
 
A polgári oldal életműdíjának is tekinthető díjat az alapítvány – közlése szerint – minden évben olyan embernek vagy közösségnek adományozza, aki vagy amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan segítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. A díjat most ötödik alkalommal ítélte oda az alapítvány kuratóriuma. A kitüntetés egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás egymillió forint.
 
Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a díjazottat méltatva azt mondta: a meggyőződés, amihez Lezsák Sándor egész pályája során tartotta magát, „amit zsinórmértékül használt, amihez mindenkor igazította lépteit”, nem más, mint a nemzeti érdek. A nemzeti érdek, a nemzeti múlt, a nemzet jelenlegi sorskérdései, és a nemzet helye a jövő világában az az egyenes vonal tehát, amely összefűzi ennek az életműnek „az önmagukban is kerek egészet alkotó, és tiszteletet parancsoló fejezeteit”, céljait  mondta a politikus.


Forrás: mno.hu